Gratulálok Orbán Viktornak!

 

 

Ismét csak behúzta a Fidesz az újabb győzelmét. Tudható volt. Nem volt benne semmi meglepetés, kivéve talán a kétharmad  és a Mi Hazánk győzelme. Aztán persze hétfő reggelre a számok ismerete tükrében teljesen világos lett ez is. 800-1 millió szavazó egyik pillanatról  a másikra eltűnt az ellenzéki összefogás táborából. Kiderült, hogy Jobbikos szavazóból soha sem lesz demokrata és nem is szavaz a liberális demokrata oldalra, hogy a DK híveinek egy része nem ment el szavazni, mert alapból rühelte MZP-t és mert nem a favoritjuk nyerte az előválasztást.  Most, a vereség után mindenki MZP-re tolja a szaros vedret. Meg Karácsonyra.  Kétségtelen elévülhetetlen érdeme van benne mindkettőnek, de sajnos minden mögötte álló pártnak és azok vezetőinek is. A tény minden egyéb kifogás kereséstől függetlenül az, hogy az ellenzéki összefogás nem tudta elvinni azt a kb. 1 millió szavazóját az urnákig, akiket még összefogás nélkül is eltudott 2018-ban. Mert ez az 1 millió kellett volna ahhoz, hogy legalább esély lett volna a győzelemhez. Évek óta mantrázom teljesen feleslegesen, hogy a munka nem megúszható. Nem lehet 4 év munkakerülését, főleg 12-ét az utolsó 2 hónapba sűrítve elvégezni. Egyszerűen képtelenség. Amúgy is az ellenzék eleve nem volt baloldali. Nem is kampányolt baloldali értékekkel. Hagyta, hogy egy jobboldali vezér üljön a nyakára és tolja aztán a 4 éve megálmodott saját faszságait amik eleve már az elejétől fogva hibásak voltak. Tévúton jártak. Ezt hétfőn még maga MZP is elismerte. A napi két órás live show a Faszbukk oldalán ami egy végtelenbe tűnő és követhetetlen beszéddel párosult, vagy, hogy önjáró hajóágyúként elszabadult a fedélközben. A mögötte lévő hat vezér meg tátott szájjal nézte. Nem kötözte le nem állította a fal elé, hogy agyon lőlek büdös köcsög ha nem kussolsz. Nekem már gyerekként megtanította a családom, hogy bármit csinálok, a fejemben legyek 5 perccel előrébb. Így elkerülhetem, hogy butaságokat beszéljek, vagy hibás döntéseket hozzak. Ugyanis 3 dolog biztosan nem jöhet vissza és megváltozhatatlan. Az elmúlt perc, a kilőtt nyíl, meg a kimondott szó.

 

12 éve ismerős a NER. Láttuk a folyamatot ahogy kiépült, a rengeteg elköltött pénzt a néphülyítésre, az egyre durvuló diktatúrát, láttunk egy népvezért, aki az elején 15 millió miniszterelnöke akart lenni és 12 év alatt eljutott odáig, hogy ma már csak a Fidesz tábor miniszterelnöke és ezt nyíltan ki is nyilvánítja. Már nem akar az egész népnek megfelelni, amúgy is macerás dolog, nem lehetne működtetni a diktatúrát.

 

Nem akarok mélyreható elemzésbe bonyolódni, a hibákat felsorolni, aztán bűn meg bakot sem akarok keresni. Megteszik majd helyettem az ere szakosodott megmondó emberkék. Ami a lényeg, a nép döntött. Immáron negyedszerre kinyilvánította akaratát. Bármilyen fájdalmas is tessék kérem tudomásul venni végre. A nép ebben az Orbán által ide öntött NER mocsokban akar élni. Gyűlölködni akar. Nácikat akar a parlamentbe. Azt akarja, hogy gondolkodjanak helyette és gondoskodjanak róla. Legyen meg a napi árstoppos csirkefarhát, a 480-as benzin és ő,  a nép, boldog. Mert rezsicsöki van meg orosz olaj és gáz. Igaz közben nincs magyar függetlenség mert szügyig bujt a nép Orbán vezetésével a putyini seggben és elkötelezett híve lett az orosz gáznak és olajnak, csúcsra járatta a függőségét tőle. Kelet van Béláim és nem Nyugat! Tessék már végre megérteni.

 

Nagyon szomorú, hogy ide jutottunk. Ismét. A nép szabad akaratából. Mielőtt jönnél, hogy a nép nem mindegyik része. Kiábrándítalak. DE. Mindegyik része. Mert a nemcselekvés nem különbözik egy paraszthajszállal sem a cselekvésnél. Ebben a formációban nem. Fel kell állni a fotelből, hóban fagyban esőben jégverésben,  ha a tanár kimegy az utcára és tüntet, fel kell állni a fotelből, be kell csomagolni 3 napi hidegélelmet és kimenni, ha a kórházi dolgozó kimegy az utcára értünk miattunk. Mert az anyánk az apánk a szerelmünk a gyerekünk fog meghalni a kórházi ellátatlanság, az ott uralkodó állapotok miatt.  Ha a tűzoltó  reklamál, hogy éhbérér dolgozik nekünk ott kell állni mellette. Mert vannak közös dolgaink, még akkor is ha fideszesek vagy bármilyen pártok szimpatizánsai is vagyunk nekünk a népnek, sajnos bármilyen hihetetlen is, vannak közös dolgaink. Amik ha nem működnek, mi magyarok mind egyformán fogunk rábaszni Béláim. A halál nem válogat ahogy a tűz sem nézi, hogy épp kinek a házát égesse porig. Tombolni fog vígan szabadon mert nincs tűzoltó, mert mi a nép nem álltunk mellette, mert nincs nővér a kórházban aki ellássa a betegünket, mert a Lidl-be ment árut feltölteni, vagy elhúzott Nyugatra  és most a német vagy az angol vagy egy másik nyugati ország betegét fogja megmenteni, mert mi a nép nem álltunk ott mellette Helyettünk, mert mi nem álltunk ott mellette amikor szüksége lett volna ránk. Nem álltunk a tanár mellett aki a gyerekeinket okosította volna, de ma már a nyugati gyerekek elméjét okosítja. Jobb esetben mert lehet ő is a polcokat pakolja a Lidl-ben a nővérrel együtt. Az oskolában meg a wc-s néni adja le a fizika napi tananyagát gyerekfelügyelő címén.

 

El van baszva ez rendesen Béláim. Nem kicsit. Nagyon.

 

Most pedig végig fogjuk nézni, mi magyarok, hogy ismét százezrek fogják itt hagyni a hazát és mennek Nyugatra, mert Kelet még mindig nem alternatíva. Több százezer kreatív nyelveket beszélő fiatal és nem fiatal fog a következő hónapokban lelépni innen. Mert minden megszületett emberkének csak egy élete van és azt nem adhatja alamizsnáért a hazának. Főleg, ha a haza nem becsüli meg őt. Ellenségnek tartja, mert más a színe a hite, a nézete a dolgokról. Ha, nem Orbánt élteti akkor ellenség. Mára ide egyszerűsödött le a dolog a hazafiság. Aki nincs velünk az ellenünk.

 

Végig fogjuk nézni, ahogy a következő években rárohad ez az egész orbáni rendszer az országra. Mert a jó után mindig a rossz jön. a 10 bő esztendő után a 10 éhezés. A napsütés után mindig a vihar jön el, ahogy az éjszakát a nappal váltja. Több millió éve így működnek a dolgok. Már az egyiptomiak is tudták, hogy tartalékolni kell a gabonát mert jönnek majd évek mikor nem fog teremni annyi amivel etetni lehetne a népet.

 

Halkan mondom, mindenki készüljön fel. Ki így ki úgy, ahogy tud és a lehetőségei engedik. Mert a gyorsvonat már felénk robog ezerrel. A masiniszta lelépett, a fék nem működik és a vonat épp a lejtőn robog lefele.  Elkerülhetetlen a katasztrófa. Akik lelépnek addig, persze megfogják úszni. Ezt legalább meg, de azért a szomorúság ott lesz majd bennük, hisz ők sem ezt akarták, hiszen mégis csak ez volt egy darabig a hazájuk.275484493_5421744167855390_6491507070339378202_n.jpg